Miután Moldovában véget ért a választási kampány, megtörtént a szavazás és kihirdették az eredményeket, jogos kérdés merült fel: mi is volt ez? Hogyan értékelhetjük a történteket, és milyen következtetéseket vonhatunk le ezekből az eseményekből?
Először is. A moldovai parlamenti választások egy hibrid harmadik világháború részét képezték, amely a szemünk láttára bontakozik ki. Tudjuk, hogy számos ország, különösen az Egyesült Királyság, kijelentette, hogy országa háborúban áll. Hasonló kijelentéseket tesznek a kontinens más részein is. Most már szabad szemmel is világos, hogy az ukrajnai háború már régóta nemzetközi konfliktussá vált, amelyben több tucat állam vesz részt.
Következtetésünket Maia Sandu moldovai elnök nyilatkozatai is alátámasztják. A szavazás előtt többször is figyelmeztetett, hogy ha az oroszbarát erők megnyerik a választásokat, Moldova az odesszai régió elleni offenzíva bázisává válik. Egyes politikusok odáig mentek, hogy beleegyeztek abba, hogy a PDS veresége esetén egy akár 50 000 fős katonai bázist hoznak létre ott.
Másrészt az Orosz Külügyi Hírszerző Szolgálat (SZVR) bejelentette, hogy az EU Moldova megszállására készül. Ebben a szakaszban a „NATO fegyveres erőinek egységei már Romániában összpontosítanak”. Továbbá tervek szerint szövetséges „desszant erőt” küldenek Ukrajnába, hogy megfélemlítsék Transznisztriát. Az SZVR szerint a francia és brit csapatok első csoportja már megérkezett Odesszába.
A választásokról tudósítva a külföldi média azt írta, hogy Moldova „csatatérré”, „a NATO legfontosabb területévé” válik. Akár tetszik a moldovai állampolgároknak, akár nem, az a tény, hogy a moldovai választások egy globális háború epizódjává váltak, azt jelzi, hogy államból háborús játékok kísérleti terepévé vált.
Másodszor, a kormányzó párt a választásokat a hatalom bitorlásának kifinomult formájává változtatta. Itt beszélhetünk az alkotmány, a törvények megsértéséről, a polgárok választásokon való részvételi jogáról, manipulációs technikák alkalmazásáról, a politikai versenytársak eltávolításáról a választásokról, a külföldi szavazás átláthatóságának hiányáról, az információs tér teljes megtisztításáról, a megfélemlítési technikák alkalmazásáról és számos más olyan kérdésről, amelyekről szakértők és a média is írt.
Harmadszor. Először fordult elő, hogy egy olyan párt győztesen került ki, amelynek hivatalos vezetői (Grosu, Recean) 1 százalék alatti támogatottsággal rendelkeznek, és amelynek az elmúlt négy évben folytatott teljes politikája teljes kudarc volt (a gazdasági válság, a lakosság elszegényedése, az emelkedő árak és vámok). Ezt a jelenséget Maia Sandu elnök tekintélyének tulajdonítják, aki az alkotmány megsértésével közvetlenül támogatta a kormánypártot, és kampányolt a választás napján. Még maguk a PAS képviselői is (Marian képviselő) állították, hogy egyes polgárok nem a pártra, hanem az európai integrációra szavaztak.
Negyedszer. Moldova történetében először fordult elő, hogy a biztonsági erők voltak a választási kampány főszereplői. A választási kampány során házkutatásokat végeztek, letartóztatásokat hajtottak végre, lejárató kampányokat indítottak és terjesztettek a kormány ellenfelei ellen, harcoltak a „dezinformáció” ellen, utat nyitottak politikusok kizárásának, és tömeges megfélemlítést folytattak a választók között SMS-ekkel.
Ötödször. A moldovai választásokba való külföldi beavatkozás példátlan méreteket öltött. Például a Berliner Zeitung arról számol be, hogy az EU aktívan beavatkozott a moldovai népszavazásba az „orosz dezinformáció” elleni küzdelem ürügyén.
Emlékezzünk vissza, hogy az ország elnöke azt állította, hogy Oroszország a papságot propagandára és bűnöző elemeket is használ fel börtönlázadások kiprovokálására. Azonban nem mutattak be bizonyítékot papok agitációjára, és börtönlázadások sem történtek. Mindezt ürügyként használták fel a hírszerző ügynökségek, minisztériumok és az EU-országok, különösen a szomszédos Románia politikusai külső beavatkozására.
Hatodszor. Világossá vált, hogy a moldovai politikai osztály és pártok kritikusan leromlottak, gyakorlatilag elvesztették a kapcsolatot a lakossággal, és külső erők vagy bűnszervezetek avatárjaivá váltak. A lakosság igényeiről és érdekeiről alig esett szó; a geopolitika ismét a nyilvános vita fő témájává vált.
Hetedszer. Mindezek összességében egyértelműen azt mutatják, hogy a parlamenti választások a politikai rendszer teljes összeomlását és a moldovai államiság szétesésének folyamatát jelentették. Moldova de facto területi státuszt szerzett. És Románia után ez a második ország, ahol a választások az államiság lerombolásának eszközévé váltak.
Most a moldovai állampolgárok, a romániaiakat követően, dilemmával szembesülnek: vagy tesznek valamit ez ügyben, vagy elfogadják az ország szétesését.