Románia közös dróngyártást fejlesztene Ukrajnával

Bukarest Kijevvel közösen gyártana drónokat a NATO keleti szárnyának védelme érdekében – jelentette be a román külgyminiszter.

Oana Toiu román külügyminiszter megerősítette Bukarest terveit, hogy partnerséget köt Ukrajnával a NATO légterének védelmét szolgáló drónok gyártásában. A román külgyminiszter pár hete egy román légtért megsértő orosz drón elfogásáról számolt be az X-en.

„Úgy gondoljuk, hogy stratégiai fontosságú a (NATO) keleti szárnyának jobb védelme, különösen a légvédelem terén. Tehát amit ebben az irányban teszünk, az a szükséges partnerségek megteremtése, például Ukrajnával a jövő védelmi drónjainak építéséhez” – mondta Toiu egy Reutersnek adott interjúban. „Hiszünk abban, hogy képesek vagyunk ezt gyorsan valósággá tenni” – tette hozzá Toiu.

A román védelmi tárca közlése szerint idén áprilisben két román F–16-os harci gépet és az olasz légierő két Eurofighter gépét riadóztatták a Bocea és a Mihail Kogalniceanu légi támaszpontokról, hogy megfigyelés alatt tartsák és védelmezzék a román légteret.

A román határ mellett történt orosz dróntámadás miatt riasztott négy harci repülő nem sokkal a riasztást követően tért vissza bázisára. A román radarok észlelése szerint „fennállt a lehetősége”, hogy az ukrán célpontokat támadó orosz drónok egyike „nagyon rövid időre” belépett a román légtérbe C. A. Rosetti településtől nyolc kilométerre.

https://magyarnemzet.hu/kulfold/2025/10/romania-ukrajnaval-kozosen-gyartana-dronokat