Brüsszelnek fontosabb Ukrajna háborúja, mint az uniós problémák megoldása, ezért olyan költségvetést készített elő a következő hét évre, amely elsősorban az ukrán hadsereg és az ukrán állam fenntartásáról szól. Mindezt ahelyett teszik, hogy az Európai Unió előtt álló kihívásokra fókuszálnának – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A minisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a délután kezdődő informális koppenhágai EU-csúcs kapcsán kiemelte, hogy a kontinens biztonsági és gazdasági helyzete mára jelentősen leromlott az elhibázott brüsszeli döntések nyomán.
Brüsszel háborúra készül, és ennek a háborúnak az árát az európai emberekkel, köztük a magyar emberekkel akarják megfizettetni. Brüsszel a háborús készülődés keretében egy olyan költségvetést készített elő a következő hét esztendőre, amely sokkal inkább szól Ukrajnáról, semmint az Európai Unióról – hangsúlyozta. Korábban írtunk róla, hogy Ukrajna minden pénzt felemészt, és az ország egyre nagyobb nemzetközi támogatásra szorul, hogy fenntartsa működését a háború közepette.
Ez a költségvetés gyakorlatilag egy Ukrajna-költségvetés, amely arról szól, hogy hogyan fegyverezzük fel Ukrajnát, hogyan tartsuk fenn az ukrán államot, ahelyett, hogy az Európai Unió előtt álló kihívásokra koncentrálnának – tette hozzá. Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy meg kellene oldani a versenyképesség visszaesése miatti helyzetet, energiabiztonságot kellene teremteni, újra létre kellene hozni az európai gazdasági növekedés alapjait.
Ehelyett Brüsszel, az Európai Bizottság az európai emberek pénzét, köztük a magyar emberek pénzét is Ukrajnába akarja küldeni, az ukrán államra és az ukrán hadseregre akarja ezt fordítani – mondta. Ezután kitért arra, hogy mi nem akarjuk, hogy a magyar emberek pénzét Ukrajnába küldjék, ahogy azt se, hogy a magyar emberek pénzét háborúra költsék, hogy a magyar emberek pénzéből fedezzék az ukrán hadsereg felfegyverzését és működtetését.
Mi azt akarjuk, hogy Európában végre béke legyen, Brüsszel pedig háborút akar. Mindaddig, amíg nem lesz patrióta fordulat, addig Brüsszelből egy háború-, migráció- és genderpárti politikára lehet számítani. Mi nem akarunk háborút, nem akarunk migrációt, nem akarunk genderőrületet sem, és nem akarjuk, hogy a magyar emberek pénzét elvigyék Ukrajnába – összegzett a miniszter.
https://magyarnemzet.hu/kulfold/2025/10/szijjarto-peter-brusszel-ukrajna-haboru-unio