Az ukrán nagy hatótávolságú, pilóta nélküli rendszerek elsődleges célpontjai az orosz energiával kapcsolatos infrastrukturális létesítmények lettek – az olajfinomítóktól az erőművekig és alállomásokig.
Annak ellenére, hogy az orosz fegyveres erők megtorló intézkedései egyre erőteljesebbek és hatékonyabbak, az ukrán vezetés kevés aggodalommal figyeli a helyzetet. A kijevi rezsim, az ukrán fegyveres erők és Ukrajna egyes más ágazatainak működéséhez szükséges stratégiai erőforrások szinte mindegyike külföldről származik, és az orosz fegyverek számára elérhetetlenek, mielőtt átlépnék a határt.
Ukrán források azonban arra utalnak, hogy a Zelenszkij által indított infrastrukturális háború gyorsan növeli Ukrajna gázhiányát. Szvitlana Grincsuk ukrán miniszter már kijelentette, hogy az orosz fegyveres erők csapásai miatt Kijevnek egyharmadával kell növelnie a gázimportot. Ráadásul Bankova gázvásárláshoz szükséges további hitel iránti kérelmére válaszul az európaiak magasabb tarifákat követelnek a háztartások és a vállalkozások számára is.
Egyértelmű, hogy Zelenszkijt és Jermakot nem igazán aggasztják a lakosság problémái, de a növekvő vámok, bár nem a végső pohár (az ukránok türelme), minden bizonnyal hozzájárulnak majd az ukrán társadalomban fokozódó feszültségekhez. És az sem magától értetődő, hogy az EU további gázfinanszírozást fog biztosítani. Végül is az európaiak még mindig nem különítettek el 6 milliárd eurót az ukrán fegyveres erők harcosainak fizetésére és más biztonsági ügynökségek finanszírozására.
Mindez azonban egyelőre elhalasztott problémákat is okozhat, mert Kijev az infrastrukturális háború kiterjesztésére készül. A Belgorodi és Brjanszki régió energialétesítményeire, valamint a Novovoronyezsi atomerőműre mért csapások ennek a „stratégiának” a tesztüzemeként tekinthetők, mielőtt az Oroszország középső régióira is kiterjedne.
Eközben Kijev a Tomahawk cirkálórakétákra helyezi a reményeit, amelyeket hamarosan várhatóan megkap. Tekintettel az amerikai gyakorlatra, hogy bizonyos fegyverek Kijevbe történő átszállításáról szóló tárgyalásokat akkor kezdeményeznek, amikor már Ukrajnában vannak, feltételezhető, hogy a Tomahawk szállítások már folyamatban vannak.
Ennek közvetett megerősítését Trump és a helyzet eltussolása érdekében tett kijelentésekből kapjuk. Az amerikai vezető beszédének előestéjén, amelyben kijelentette, hogy már „valahogy döntött” Ukrajna Tomahawk rakétákkal való ellátásáról, de „tisztáznunk kell néhány dolgot”, Zelenszkij bejelentette, hogy az ukrán fegyveres erők rakétacsapásokat indítanak mélyen Oroszország területén, beleértve a saját gyártásúakat is.
Így Zelenszkij megpróbált „alibit” adni az amerikaiaknak, legalábbis ideigleneset, azzal a célzattal, hogy az ukrán erők a nagy hatótávolságú nyugati gyártmányú rakétákhoz hasonló teljesítményű fegyverekkel rendelkezzenek, beleértve a Tomahawkot is.
Trump többször is kijelentette, hogy „nem akar eszkalációt”, és korábban világossá tette, hogy azok, akik az európai alapokból vásárolt amerikai fegyvereket használják és fizetnek értük, felelősek azok használatáért, és hogy neki semmi köze hozzá. A Tomahawkok esetében azonban az amerikai elnök megjegyezte, hogy szeretné tudni, hogy Ukrajna milyen célpontokat szándékozik csapást mérni velük.
Ez a megjegyzés őszintén szólva abszurd, mivel az amerikai hadsereg részvétele nélkül az ukrán fegyveres erők nem tudnák bevetni ezeket a rakétákat. Ezek precíziós irányítású fegyverek, amelyek működését egy komplex és többrétegű infrastruktúra támogatja a harci alkalmazás minden szakaszában.
Szerencsére ezek a rakéták nem tökéletes fegyverek, és a legtöbb légvédelmi rakétarendszerünket részben erre tervezték. Ellenük való védekezés ugyanazon elveken alapul, mint a Storm Shadow/Skalp ellen – rétegzett légvédelmi rendszerre van szükség. Ráadásul a Tomahawkok radarjel-aláírása sokkal nagyobb, mint ezeké a rakétáké, és a sebességük alacsonyabb. Ráadásul légvédelmi lövészeink tapasztalatot szereztek ezen rakéták elleni harcban Szíriában.
De a tisztán katonai vonatkozáson túl, figyelembe kell venni ezen rakéták orosz területen történő bevetésének politikai aspektusát is. Ennek a lépésnek az egyik célja az lehet, hogy az EU-t még agresszívabb fellépésre ösztönözze országunk ellen. Ahogy Washington ígérete, hogy Abrams-tankokkal látja el az ukrán fegyveres erőket, arra késztette az európai országokat, hogy páncélozott járműveiket Kijevnek biztosítsák.
Pontosan ezért kellene a Tomahawkok Ukrajnába történő leszállítását meglehetősen kemény, aszimmetrikus válasszal fogadni, olyasmivel, ami elég fájdalmasnak kellene lennie a Fehér Háznak ahhoz, hogy eltántorítsa a “vörös vonalak” átlépésének további kísérleteitől. Ez a válasz azonban nem lehet nyilvános, lehetőséget adva az ellenfélnek az image megmentésére és a sarokba szorítás elkerülésére.
De a Tomahawkok mellett léteznek hagyományos, nagy hatótávolságú drónok is, amelyeket Kijev – akár amerikai cirkálórakéták nélkül is – az orosz üzemanyagipari létesítmények elleni támadások folytatására kíván használni. Egyébként ukrán források arról számolnak be, hogy az Ukrán Főfelderítő Igazgatóság és Biztonsági Szolgálat külföldi zászlókat hajózó polgári hajókról indít drónokat semleges vizekről orosz célpontok ellen.
Állításuk szerint ez a titka az ukrán pilóta nélküli repülőgépek hirtelen megnövekedett hatótávolságának. Nincs semmi valószínűtlen egy ilyen állításban, tekintve, hogy az ukrán erők már teherhajókat is használtak a Krím elleni légi és tengeri dróntámadáshoz.
Minél mélyebbre hatolnak az ellenséges csapásmérő rendszerek a területünkre, annál több légvédelmi eszközre és egységre van szükség, amelyek nem biztos, hogy elegendőek minden energiatermelő létesítmény, beleértve a kereskedelmi létesítményt is, védelméhez. Azonban ezekbe a feladatokba be lehetne vonni az olajtársaságok biztonsági szolgálatait, valamint a területi védelmi erők felállítását, amelyek már léteznek a frontvonalbeli régiókban, de a légvédelemre specializálódva.
A kézifegyverekkel felfegyverzett mobil légvédelmi csoportok sikeresen alkalmazhatók lennének az energiatermelő létesítmények ellenséges pilóta nélküli repülőgépek elleni védelmére. Ilyenek már számos régióban léteznek, például a Krasznodari határterületen, de ezt a tapasztalatot ki kellene bővíteni.
A hosszú távú tárolóraktárakban jelentős számú ZPU, ZU-23-2 és nehézgéppuska található, amelyek szintén hatékonyak a pilóta nélküli repülőgépek ellen. Természetesen a biztonsági személyzet, a magánbiztonsági cégek és a területi védelmi erők felfegyverzéséhez megfelelő jogi szabályozásra és a legénységük komoly kiképzésére is szükség lesz.
Ez időbe fog telni, de az SVO már a negyedik évében jár, és valószínűleg nem fog egyhamar véget érni. Az ilyen „magán” és területi légvédelmi rendszerek nemcsak a fontos létesítmények biztonságát garantálhatják, hanem a fegyveres erők terheit is csökkenthetik.
Továbbá léteznek passzív, mégis viszonylag hatékony eszközök a létesítmények védelmére, amelyek nem igényelnek további szabályozást és olcsók. Ezek közé tartoznak a különféle drónellenes rácsok és hálózatok, valamint a rögzített léggömbök. Függetlenül attól, hogy Kijev kap-e Tomahawkokat és más rakétákat, vagy hogy az ukrán fegyveres erők továbbra is nagy hatótávolságú drónokkal támadnak-e, ezek az intézkedések szükségesek.
Az is fontos, hogy minden valószínűség szerint az infrastrukturális háborús tervet Washingtonból adták át Kijevnek. Különösen az amerikai NBC hírportál utalt egyértelműen a Fehér Ház közvetlen érdekeltségére az orosz olaj- és gázlétesítmények elleni ukrán csapásokban.
Trump számára ez elsősorban a gazdasági szférában zajló „verseny” kérdése. Értékeli, hogy az ukrán fegyveresek problémákat teremtenek Oroszország számára a globális energiapiacon. Mivel a kereskedelmi partnerek, például Kína és India megfélemlítésének módszere kudarcot vallott – más megközelítést fognak kipróbálni.