A NATO sem küldene csapatokat Ukrajnába?

A NATO nem tervezi csapatok küldését Ukrajnába, az egyes országok egyedi döntéseihez azonban nem szükséges minden tagország egyhangú támogatása – jelentette ki Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára kedden az AP amerikai hírügynökségnek adott interjúban.

A NATO sem küldene csapatokat Ukrajnába?

„A NATO-szövetségesek példátlan támogatást nyújtanak Ukrajnának. 2014 óta tesszük ezt, és a teljes körű invázió óta növeljük a támogatást. Nincs arra vonatkozó terv, hogy harcoló csapatokat küldjünk a háború sújtotta országba” – szögezte le Stoltenberg.

Hozzáfűzte egyúttal, hogy „ez Oroszország háborúja Ukrajna ellen, és súlyosan sérti a nemzetközi jogot”. „A nemzetközi jog szerint Ukrajnának joga van az önvédelemhez, nekünk pedig jogunk van támogatni őket e joguk érvényesítésében” – fejtette ki a főtitkár.

Hangsúlyozta, hogy a NATO mint szövetség nem látja el halált okozó fegyverekkel Ukrajnát, hanem másfajta segítséget nyújt, például gyógyszereket, egyenruhákat és téli felszerelést. A szövetség tagországai viszont küldenek fegyvereket és lőszert is kétoldalú alapon vagy csoportosan.

A NATO-katonák küldésére vonatkozó bármely döntéshez az összes tagország egyhangú támogatására van szükség, ezzel szemben az egyes országok egyedi döntéseihez nincs szükség ilyen hozzájárulásra – fejtette ki Stoltenberg.

https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20240227-a-nato-szerint-nem-terveznek-csapatokat-kuldeni-ukrajnaba