Közvetlen katonai összecsapáshoz vezet Oroszország és a NATO között, ha nyugati kontingenseket vezényelnek Ukrajnába – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak.
Peszkov Emmanuel Macron francia elnök szavait kommentálta így, aki egy Ukrajna támogatása ügyében megtartott hétfői párizsi konferencia után azt mondta, hogy nyugati vezetők megvitatták annak lehetőségét, hogy csapatokat vezényeljenek Ukrajnába, de nem jutottak konszenzusra.
„Ez esetben már nem a valószínűségről, hanem az elkerülhetetlenségről kell beszélnünk. Így fogjuk értékelni a dolgot. És ezeknek az országoknak is így kellene értékelniük, és tudatában kell lenniük a felelősségnek. És fel kellene tenniük maguknak a kérdést, hogy ez megfelel-e az érdekeiknek, és főleg országuk polgárai érdekeinek” – fogalmazott az orosz elnöki szóvivő.
Peszkov fontos új elemnek nevezte magát a tényt, hogy tárgyalás témája lett, hogy „a NATO-országokból néhány kontingenst küldjenek Ukrajnába”. Mint mondta, a francia elnök felszólalásainak minden más részlete elhangzott már valamilyen formában.
A szóvivő szerint Moszkva ugyanakkor azt is rögzítette, hogy Európában nincs konszenzus a katonák küldésének kérdésében, és számos olyan ország, amely részt vett a párizsi találkozón, a józan értékelésnél maradt azzal kapcsolatban, hogy milyen potenciális veszéllyel jár közvetlenül belekeveredni a háborúba.
Hozzátette, hogy a Kreml számára jól ismert Macron arra vonatkozó álláspontja, hogy stratégiai vereséget kell mérni Oroszországra.
https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20240227-oroszorszag-es-a-nato-osszecsapasahoz-vezet-ha-a-nyugat-csapatokat-kuld-ukrajnaba