A szövetségeseknek választaniuk kell a NATO-képességi célok teljesítése és az Ukrajnának nyújtott további katonai segítség között, a NATO-főtitkár szerint pedig jelenleg az utóbbit kell előnyben részesíteni – derült ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdai nyilatkozatából.
A szövetség vezetője, a dán, a holland és a cseh miniszterelnökkel adott közös sajtótájékoztatóján elmondta: fokozni kell az Ukrajnának nyújtott támogatást, az országnak több légvédelmi rendszerre van szüksége.
Hangsúlyozta, hogy a helyzet a harctéren továbbra is nagyon nehéz, és annak ellenére, hogy több szövetséges ország segélycsomagokat jelentett be, valamint az amerikai kongresszus is további támogatást szavazhat meg, Ukrajnának ennél is többre van szüksége.
„A mai találkozónkon egyetértettünk abban, hogy a NATO-nak nagyobb szerepet kell vállalnia az Ukrajnának nyújtott biztonsági segítségnyújtás és képzés koordinálásában. Abban is egyetértünk, hogy Ukrajnának hosszú távon kiszámítható pénzügyi támogatásra van szüksége” – emelte ki Stoltenberg.
A főtitkár bejelentette azt is, hogy a NATO–Ukrajna Tanács pénteken ül össze, hogy megvitassa, hogyan lehetne Kijev számára több légvédelmi rendszert biztosítani.
Mark Rutte holland miniszterelnök a sajtótájékoztatón elmondta: továbbra is segíteni kell Ukrajnát abban, hogy meg tudja védeni magát, és ezt a szükséges nyugati támogatás nélkül nem tudja megtenni. „Több légvédelemre van szüksége, méghozzá gyorsan” – hívta fel a figyelmet.
Mint mondta, Hollandia együttműködik Dániával és Csehországgal a tüzérségi lövedékek szállításában, de újra felül kell vizsgálni a tagállami készleteket és meghatározni milyen mértékben lehetséges többet szállítani Ukrajnának.
Azt is mondta, hogy e három ország mérlegelni fogja, hogy milyen módon támogassa Németország múlt héten bejelentett ukrajnai légvédelmi kezdeményezését.
Mette Frederiksen dán kormányfő hangsúlyozta, hogy meg kell védeni az ukrán katonákat, az állampolgárokat, az infrastruktúrát, amihez több légvédelemre van szükségük. „Mi európaiak már eddig is sokat tettünk, de még többet kell tennünk. Vannak légvédelmi rendszereink Európában, ezek közül néhányat most Ukrajnába kell szállítani? A válasz erre a kérdésre természetesen igen” – jelentette ki.
Petr Fiala cseh miniszterelnök elmondta, hogy Ukrajna már júniusban megkaphatja az első lőszerszállítmányt az Európai Unión kívüli lőszerbeszerzésre irányuló cseh kezdeményezésnek köszönhetően. „Ukrajna nehéz helyzetben van, és nagyobb szüksége van a támogatásunkra, mint valaha. Új utakat akarunk találni a segítségnyújtásra” – tette hozzá a cseh kormányfő.
https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20240417-stoltenberg-szerint-jelenleg-az-ukrajnai-fegyverszallitmanyok-a-legfontosabb-prioritas